Egy kiterjedt mező élénk piros pipacsokkal borított előtérrel, finom fehér margarétákkal tarkítva. A gazdag, meleg vörös árnyalatok gyönyörű kontrasztot alkotnak a buja zöld fűvel és a hűvös, tompa égbolt tónusaival. Balra egy rusztikus, meredek, vörösesbarna tetős parasztház bújik meg néhány fa között, békés vidéki élet érzetét keltve. Két alak áll a ház közelében, utalva az ember és a természet finom kapcsolatára. Az égbolt egy drámai vászon, örvénylő felhőkkel, melyek az időjárás változását sejtetik, és mozgást adnak a nyugodt tájnak.

A művész technikája aprólékos, finom ecsetvonásokkal emeli ki a virágok finom textúráját és a fű puhaságát. A kompozíció a tekintetet az élénk előtéri pipacsokról a nyugodt parasztházra, majd a távoli horizont felé vezeti, mélység és nyugodt térérzetet teremtve. A mű érzelmi reakciót vált ki: nosztalgiát és nyugalmat, meghívva a nézőt, hogy lélegezze be a friss vidéki levegőt, és pillanatra elmeneküljön ebbe az idilli pillanatba. Az alkotás szép tisztelgés a pásztori élet és a természet múló szépsége előtt.