Ez a lebilincselő metszet egy nyugodt téli jelenetet ábrázol, ahol egy magas japán pagoda vastag hófedéllel borított ereszei hangsúlyozzák elegáns építészeti vonalait. A háttér sűrű fái, részben a gyengéden hulló hó által takarva, ködös, csendes légkört teremtenek, amely a békés magány érzését kelti. Egy egyedülálló alak tradicionális ruházatban, nagy szalmakalappal a hóval borított talajon a templom bejárata felé halad, emberi elemet adva a jelenethez, amely mélyíti a csendes elszigeteltség érzetét. A tompa szürke, mély vörös és fehér árnyalatok finoman egyensúlyozzák a meleget és a hideget, megkínálva a nézőt a hóborította templom nyugodt szépségének megfigyelésével.

A 20. század elejére jellemző kifinomult ukiyo-e stílusban készült mű precíz fametszési technikákat alkalmaz, kiemelve a finom részleteket – a könnyedén hulló hópelyhektől a többszintes tetők szerkezetileg rendezett, mégis organikus formáiig. A kompozíció kontrasztot alkot a fák függőleges és a tetőrétegek vízszintes vonalai között, vizuális ritmust teremtve, amely felfelé irányítja a tekintetet, miközben a lent látható alak stabilizálja a jelenetet. Érzelmileg a metszet szemlélődő nyugalmat és a természet csendes pillanatai iránti tiszteletet idéz elő. Történelmileg az alkotás azt az időszakot tükrözi, amikor a japán művészek, mint Kawase Hasui, a hagyományos motívumokat a nyugati realizmus hatásaival ötvözték, megerősítve az ukiyo-e művészeti értékét.