Ebben a vibráló műalkotásban az emberiesség és a természet közötti mély interakció bontakozik ki. A jelenet egy intim pillanatot ragad meg egy vörös almafák alatt, ahol egy fehér ruhát viselő nő gyengéden nézi a kezében lévő gyümölcsöt. Magatartása a kontempláció és a kapcsolat kombinációját sugallja, hangsúlyozva az emberek és a természet közötti egyszerű, mégis mély kapcsolatot. A műben használt színek élénkek; a gazdag zöldek mesésen kontrasztálnak a skarlátvörös almákkal, létrehozva egy buja hátteret, amely a bőség érzetét kelti.

A nő mellett álló férfi sötét színekbe öltözve tűnik ádáznak—kifejezése egy olyan narratívát sugall, amely tele van elmondatlan történetekkel. Kalapja rejtélyes elemet ad, ellentétben a nő világosságával. A laza és kifejező ecsetvonások ritmikus áramlást hoznak a festmény egészében, körülvéve a figurákat egy absztrakt környezetben. Az figuratív és az absztrakt kombinációja fokozza a érzelmi hatást; a nézők kapcsolat utáni vágyat érezhetnek, nosztalgiát az egyszerűbb időkért—Munch képessége, hogy összetett érzelmeket szőjön látszólag egyszerű jelenetekbe, mélyen zeng, megragadva az élet mulandó pillanatok esszenciáját.