Egy békés vidéki tájkép finom érzékenységgel bontakozik ki. A kompozíció kiegyensúlyozott, a bal és középső előtérben nagy faalakzatok foglalnak helyet; lombjuk lágy, tompa zöld és barna tónusokban jelenik meg, mintha a szél susogását hallanánk. A fák között két alak pihen egy padon, nyugodtan beolvadva a tájba. Jobbra egy csendes folyó vagy tó tükrözi a sápadt eget, amelyen halvány madarak repkednek. Az öreg fogadó, részben a fák között megbújva, szégyenlősen áll a háttérben; világos homlokzata az „NEAT” felirattal alázatos, barátságos helyet sejtet. Az ég és a víz finom kék és krém árnyalatokban tükröződik, harmonikus, nyugodt színpalettát alkotva.

A művész technikája rendkívül finom – vékony vonalak és áttetsző színezés egyaránt természetes és megkomponált jelenetet alkot, nosztalgikus érzést keltve a békés vidéki életről régmúlt időkben. A ecsetvonások könnyedek; az árnyékolás kifinomult, de nem mesterkélt, érzelmi lágyasságot közvetít, nem pedig drámai intenzitást. Az alkotás arra hívja a nézőt, hogy álljon meg és hallgassa meg: a levelek finom susogását, a távoli víz csobogását és az egyszerű emberi jelenlét csendes társaságát. A történelmi hátteret tekintve valószínűleg a 18. századi angol vidék nyugodt képe, amely egy békés visszavonulás és közösség pillanatát ragadja meg a természet ölelésében.