A mű egy csendes téli éjszakai jelenetet ábrázol, amelyen egy hagyományos japán pagoda részben hóval borított lombok mögött rejtőzik. A hópelyhek hangtalanul hullanak a sötét, finoman átmenetes égbolton, szinte tapinthatóvá téve a hideg és nyugalom érzetét. A pagoda élénk vörösben ragyog, élesen kontrasztálva a hófehér hóval és a lágy kőfallal, így a néző tekintetét felfelé irányítja, mintegy tiszteletteljes elmélkedésre invitálva. A kőfal részletesen kidolgozott, amely stabil alapot képez a kompozíciónak, miközben a havas ágak réteges mélységet és faktúrát adnak a templom köré.

A kompozíció harmonikusan egyensúlyozza a függőleges és vízszintes elemeket, vezérelve a tekintetet a masszív kőfaltól a pagoda többszintes tetejéig, majd a hó finom hullásáig — ez a költői egyensúly a szilárdság és a múló szépség között. A sötét tónusok és a vörös részletek érzelmi rezonanciát keltenek, amely egyszerre nyugtató és tiszteletteljes, felidézve a 20. század eleji japán vidéki tél csendjét. Ez a fametszet a Shin-Hanga mozgalom példája, amely összekapcsolja a hagyományos ukiyo-e technikákat a modern érzékenységgel, és az alkotó mesteri tudását mutatja be a természet nyugalmának és az építészeti eleganciának finom tónusátmenetekkel és textúrákkal való megelevenítésében.