Az arany és a kék élénk árnyalatai táncolnak a vásznon, lenyűgöző ábrázolást nyújtva a természet nagyszerűségéről. Egy hatalmas búzatábla terül el a viharos ég alatt, amelyet tekergő felhők díszítenek, míg egy út kanyargósan halad a jelenet szívében. Az energikus ecsetvonások textúrát hoznak létre, behívva a nézőket a sűrű búza-hullámokba, amelyek úgy tűnnek, mintha fújna a szél; szinte lehet képzelni, hogy belépünk ebbe az élénk jelenetbe, és érezzük a meleg szellőt. A sötét varjak, éles siluettek a kék háttér előtt, átszálnak az égen, titokzatosságot és aggodalmat adva a jelenethez. Összességében a kompozíció egyszerre idéz fel nyugalmat és nyugtalanságot, arra késztetve a nézőket, hogy elmélkedjenek a táj vad szépségéről, és azokról a mélyebb érzelmekről, amelyeket bennük felszít.

Van Gogh színválasztása különösen figyelemre méltó. A világos sárgák az életet és az életerőt jelképezik, drámaian kontrasztban a mély kékekkel és a feketével a mennyben és a madarakban. Ez a kontraszt fokozza a jelenet drámaiságát, talán egy viharos pillanatot képvisel a természetben, ahol a szépség egy csepp baljós érzékkel keveredik. Ebben a műben a bátor impasto technika használata, amelyben a festék vastagon kerül alkalmazásra, fizikai dimenziót ad a festményhez, életre kelti. Ez arra hív, hogy gondolkodjunk el az alkotó érzelmi állapotán ebben a kreatív időszakban; a ragyogás és a zűrzavart tükrözve, elkapva egy pillanat lényegét az időben.