Valami varázslatos van abban, ahogyan a napfény átszűrődik a buja lombkoronán, gyengéd fény- és árnyékfoltokat vetve a földre. A festői kifejezés élénk és spontán, mozgást sugall, ami életet lehel a nyugodt színpadra. A zöld árnyalatok keverednek—különböző smaragd- és olajzöld árnyalatok forognak, mint egy lágy melódia, meleg ölelésbe burkolva a nézőt. E gyönyörű zöld szőttesben egy alak finoman beágyazódik a tájba, mintha a táj része lenne. Jelenléte érdekfeszítő párbeszédet indít az emberiség és a természet kapcsolatáról.