A műalkotás egy derűs tengeri tájat örökít meg, amelyet a naplemente lágy ragyogása ölel át. Az égbolt dominál, a forgó színek vászna, a felhők lazac, rózsaszín és zöld árnyalataiban jelennek meg, melegséget és nyugalmat sugározva. Alattuk a víz visszaveri az eget, felülete finoman hullámzik, és apró vitorlásokkal van tele; vitorláik megfogják a nap utolsó sugarait. Egy magányos fa, amelynek ágai az idő múlásával csavarodtak, keretezi a kompozíció jobb oldalát, megalapozva a jelenetet.

A művész technikája a lazább ecsetvonásokat részesíti előnyben, festői minőséget kölcsönözve a jelenetnek, megragadva a fény mulandó természetét. A színpaletta túlnyomórészt meleg, a béke érzetét keltve. A kompozíció kiegyensúlyozott, az ég és a víz harmonizál, a fa pedig a forma kontrapontját adja. Az általános érzelmi hatás a nyugodt szemlélődés, amely arra hívja a nézőt, hogy vesszen el a pillanat szépségében. Ez egy pillanatkép egy tökéletes, csendes napról, amely a végéhez közeledik, egy pillanat, amelyet ápolni kell.