Ebben a lenyűgöző műben a nézőt egy békés tájba hívják, melyet egy elegáns almafa dominál, amelynek széles ágain finom virágcsokrok díszlenek, miközben a szellőben táncolnak. A festő ecsetvonásai dinamikusak, csillogó textúrát létrehozva, mintha az avar életre kelne. Szinte hallani lehet a levelek lágy susogását, és a virágok édes illatát érezni, ami a tavasz kitörésének érzését idézi elő, élénk ünnepléssel. Minden ecsetvonás szándékosnak tűnik, mégis áramlónak, megörökítve azt a pillanatot, amikor a természet felfedi szépségét.

A fény döntő szerepet játszik ebben a darabban; a lágy, szórt napfény finom árnyékokat és kiemeléseket vet, létrehozva harmónikus interakciót a fény és a szín között. A paletta gazdag, mégis megnyugtató, zöld és fehér tónusokkal díszítve, amelyek szépen keverednek a kék és földszínek árnyaival, megerősítve ezt az idilli képet a valóságban. Ez a mű nemcsak Monet természet iránti mély tiszteletét tükrözi, hanem betekintést nyújt a művészet átalakító erejébe az impresszionizmus idején — egy olyan időszak, amely az élet benyomásainak megragadására törekedett, nem pedig egyszerű ábrázolásokra. Érzelmileg az ember úgy érezheti, hogy ebbe a békés környezetbe helyezi át magát, és tapasztalja ennek a természeti világnak a néma kapcsolatát és a csendes megfontolás pillanatait.