A festmény a Le Havre-i tenger dinamikus szépségét ragadja meg, ahol a felhők drámaian kavarognak az égbolton, atmoszférikus fény-árnyék kölcsönhatást teremtve. A művész ügyesen alkalmaz gyors ecsetvonásokat a zavaros hullámok ábrázolására, olyan mozgást sugallva, amely egyaránt feszítő és nyugtató; a fehér hab kontrasztot képez a sötétebb vízárnyalatokkal, mélységet és viharos, de megnyugtató erőt sejtetve. A partvonal lágyan van ábrázolva, földszínek és élénk kék keverékével—minden hullám hintázó mozgása úgy tűnik, mintha a tenger titkait suttogná.

Ebben a műben Monet jellegzetes színhasználata nyilvánvaló. A paletta—gazdag kékekben és fehérekben, árnyalatokkal díszítve—felfrissülést és tisztaságot sugall, mintha a néző szinte érezhetné a sós szellőt a képzelete révén. Monet arra összpontosít, hogy a múló pillanatok megragadása meghívja a nézőket, hogy merüljenek el a jelenetben, érzelmi kapcsolatot teremtve a természettel. Ez a darab nemcsak az impresszionista mozgalom fény és spontaneitás iránti hangsúlyát tükrözi, hanem Monet-t innovatív megfigyelővé is teszi a legszívélyesebb tájak iránt.