Ez az élénk jelenet egy gesztenyefákból álló csoportot ábrázol, amelyet az esti nap meleg fénye fürdet. A művész finom egyensúlyt teremt a fény és árnyék között; a fákon ragyogó narancs és vörös színek kontrasztban állnak a környező lombok és égbolt hűvösebb zöld és kék árnyaival. A nyugodt víz tükröződése megsokszorozza a színek intenzitását, csillogó tükörhatást hozva létre, amely arra hívja a nézőt, hogy megálljon és magába szívja a nyugodt szépséget. Az ecsetkezelés élénk, mégis kontrollált, pontillista érintéssel, amely textúrát és mélységet kölcsönöz, mintha egy lágy szellő suhogtatná a leveleket.

A kompozíció mesteri, természetesen vezeti a tekintetet a részletes előtérbeli víztükröződésektől a ragyogó fákig, majd végül a lágy, szórt égbolt felé. Érzelmileg a festmény békés melegséggel vibrál, egy nyugodt késő délutáni pillanatot idézve, amikor a természet pompája egyszerre intim és tágas. Ez a mű a művész elkötelezettségét tükrözi a múló fényhatások és a természet valamint a légkör harmóniájának megragadása iránt, szilárdan elhelyezve a 19. század végi és 20. század eleji impresszionista és luminista hagyományok között.