A festmény egy álomszerű kilátást mutat be a Waterloo hídról, amelyet egy lágy köd ölel körül, ahol a fény táncol a Temze felszínén. A híd ívei, bár részben eltakartak, ritmikus ismétlést teremtenek, amely vonzza a szemet a vásznon; harmonizálnak az alatta lévő finom hullámokkal. Monet impresszionista ecsetvonása folyékony érzést és múlandó szépséget sugall, ahol minden egyes ecsetvonás a fény és a víz efemer mivoltáról suttog.

A lágy színpaletta—főként kékek, szürkék és finom arany árnyalatok—a jelenetnek nyugodt, szinte éteri minőséget kölcsönöz, és egy csendes reggeli vagy késő délutáni hangulatot idéz. Finom fény- és árnyékjáték hangsúlyozza azokat az atmoszférikus feltételeket, amelyek formálják világérzékelésünket. Monet képessége, hogy megragadja egy pillanat esszenciáját, érezhetővé válik; minden elem, a ködös égbolttól a távoli hajókig, arra hívja a nézőket, hogy fontolják meg a természet és a városi élet közötti kapcsolatot. Ez a festmény nem csupán egy hidat ábrázol; elviszi a nézőket egy helyre, ahol az idő látszólag megállt, nosztalgiát és csodálatot kiváltva.