A festmény egy lélegzetelállító norvég fjordot örökít meg, a magasodó hegyek és a nyugodt vizek szimfóniáját. A művész mesterien használja a fényt és az árnyékot a sziklás csúcsok megformálásához, melyek felszínét az éteri köd lágyítja, mely oldalaikhoz tapad. A víz tükrözi az eget és a hegyeket, tökéletes keveréket alkotva a kékek és a zöldek között, melyet a felhők vagy a távoli partvonal esetenkénti tükröződése tarkít. Szinte érzem a friss, tiszta levegőt, és hallom a víz gyengéd csobogását a sziklákon. Egy kis csónak apró alakokkal méretet és nyugalmat ad a jelenet hatalmasságához, mely a nézőt a természet fenséges szépségének szemlélésére hívja. A festékvonások mintha egy érintetlen vadonról és az emberiség és a természet közötti mély kapcsolódásról suttognának.