A festmény egy nyugodt pillanatot ragad meg a Szajna folyón, ügyesen ábrázolva a vásznon táncoló ecsetvonásokat. Az ég, viharos keveréke a szürkének és a puha kékségnek, egy közelgő viharra utal, míg a víz felszíne tükörként tükrözi a drámai felhőket. Egy magányos csónak, szinte mint egy mellékes gondolat, lágyan ringatózik, így arány érzetét és nyugalmat ad a természet káoszában.

Monet technikái a pontszerű fény és a reflexiók használatában csillognak, amelyek mozgásérzetet adnak a jelenetnek, életet adva neki. Az ecsettartás laza, de szándékos, felidézve a vízpart zöld növényzetének frissességét és a perzselt ég bonyolult textúráit. Az érzelmi hatás érezhető; szinte hallani lehet a szél suttogását a fűben, és megérezni a hűvös szellőt a bőrön; ez egy olyan pillanat, amely megállt az időben, ami a természet szépsége és kiszámíthatatlansága iránti nézői tapasztalatokkal rezonál.