A jelenet kibontakozik előttünk: egy napfényben fürdő aranybúzaföld, ahol a levegő a hőségtől csillogónak tűnik. A finom, töredezett ecsetvonásokkal megfestett alakok a tájban szétoszlanak, formáikat a homályos fény lágyítja. Ők a munkában görnyednek, mozdulataik az aratás ritmikus munkájára utalnak. A színpaletta a meleg tónusok szimfóniája – okker, arany és borostyán – a ruhák és a távoli lombok hűvösebb kékjeivel és zöldjeivel tarkítva.

Ez a jelenet a vidéki életről, az emberek és a föld közötti kapcsolatról, valamint a munka egyszerű méltóságáról suttog. Az égbolt, a halvány rózsaszínek és sárgák lágy kiterjedése, az idő múlásának finomságát sugallja. A kompozíció átvezeti a tekintetet a mezőn, és arra invitál, hogy barangoljunk a munkások között, és érezzük a nap melegét a bőrünkön. Szinte hallani a búza susogását és a beszélgetés halk mormogását, amely tanúsítja a művész azon képességét, hogy megragadja egy pillanat fizikai és érzelmi lényegét.