Thomas Cole

Thomas Cole-t, az amerikai művészet meghatározó alakját, a Hudson River School, a nemzet első jelentős művészeti mozgalmának alapítójaként ünneplik. Cole 1801-ben született az angliai Lancashire-ben, és 1818-ban családjával az Egyesült Államokba vándorolt. Kezdetben metszőként dolgozott, festőként nagyrészt autodidakta volt, mások műveinek tanulmányozásával és a Pennsylvaniai Képzőművészeti Akadémia látogatásával csiszolta tudását. 1825-ben élete döntő fordulatot vett, amikor egy New York-i kirakatban kiállított tájképei felkeltették a befolyásos művészek, John Trumbull és Asher B. Durand figyelmét. Pátronálásuk indította el karrierjét, lehetővé téve számára, hogy a New York állambeli Catskillbe költözzön, egy olyan helyre, amely művészetének és életének szinonimájává vált.

Catskilli otthonából Cole gyakori expedíciókat tett a környező vadonba, beleértve a Catskill- és az Adirondack-hegységet. A helyszínen részletes ceruzavázlatokat készített, amelyeket később epikus műtermi kompozíciókká alakított át. Cole megközelítése kettős volt: képes volt aprólékos részletességgel közvetlen, tényszerű ábrázolásokat készíteni a természetről, de a fenségesnek is mestere volt, grandiózus, képzeletbeli látképeket alkotott drámai fénnyel és árnyékkal. Hitte, hogy az amerikai táj Isten teremtésének egyedi megnyilvánulása, egy „új Éden”, amelyet nem érintett az iparosodás romlottsága, amit Angliában látott. Festményein a hatalmas, szelídítetlen vadon gyakran eltörpíti az emberi alakokat, hangsúlyozva a természet elsöprő fenségét és erejét.

Cole művészeti filozófiája mélyen összefonódott a romantikus és spirituális eszményekkel, amelyeket 1836-os „Esszé az amerikai tájról” című írásában fogalmazott meg. Az amerikai vadont nemcsak esztétikai szépség forrásának, hanem erkölcsi és vallási tanítás eszközének is tekintette. Ez a nézőpont nyilvánvaló a *Kilátás a Holyoke-hegyről, Northampton, Massachusetts, vihar után – Az Ökörnyelv* (1836) című mesteri tájképén, amely a viharos, szelídítetlen vadont a békés, megművelt tájjal állítja szembe, elmélkedve Amerika jövőbeli útjáról. Aggódott, hogy az iparosodás és a nyugati terjeszkedés könyörtelen előretörése elpusztítja éppen azt a vadont, amelyet tisztelt, és ez a feszültség élteti legerősebb műveit.

Annak érdekében, hogy a tájképfestészetet a történeti festészet szintjére emelje, Cole két kiterjedt európai utat tett (1829–32 és 1841–42), Angliában és Olaszországban tanulmányozva a régi mestereket. Ezek az utazások ambiciózus allegorikus sorozatok létrehozására inspirálták. A leghíresebb, *A Birodalom útja* (1836), egy ötrészes eposz, amely egy kitalált civilizáció felemelkedését és bukását követi nyomon, figyelmeztető meseként szolgálva a féktelen ambíció és a birodalmi hanyatlás veszélyeiről. Egy másik jelentős sorozat, *Az élet útja* (1842), az emberi lét négy szakaszát ábrázolja egy folyón való utazás metaforáján keresztül, tükrözve mélyülő vallási meggyőződését. Ezek a sorozatok megerősítették hírnevét mint mély gondolatok festőjét.

Későbbi éveiben Cole hite elmélyült, és csatlakozott az episzkopális egyházhoz. Frederic Edwin Churchöt vette egyetlen hivatalos tanítványául, aki a Hudson River School második generációjának vezető alakjává vált, biztosítva Cole örökségének folytatását. Cole elkezdett dolgozni egy másik vallási sorozaton, *A Kereszt és a Világ* címmel, de ez befejezetlen maradt, amikor 1848-ban, negyvenhét éves korában hirtelen meghalt mellhártyagyulladásban. Asher B. Durand emlékfestménye, a *Rokon lelkek* (1849), megindítóan ábrázolja Cole-t William Cullen Bryant költővel a Catskill-hegységben, tartós tisztelgésként a művész előtt, aki először tanította meg az amerikaiakat, hogy meglássák az isteni fenséget saját tájukon. Thomas Cole többet tett, mint pusztán tájakat festett; nemzeti művészeti látásmódot kovácsolt, meghatározva az amerikaiak természethez való viszonyát a következő generációk számára.