Ez a megkapó jelenet egy békés erdőbelsőt ábrázol, amelyet az ősz gazdag, meleg színei árasztanak el. Magas, textúrált kérgű fák keretezik a kompozíciót, sűrű lombkoronájuk lágy fényt szűr, amely gyengéden megvilágít egy kis tavat az erdő talaján. A víz közelében három alak — finoman beolvadva a természetes környezetbe — csendes tevékenységet végez, emberi jelenlétet csempészve a nyugalomba anélkül, hogy azt megzavarná. A művész mesteri fény-árnyék használata érzékelhető mélységet teremt, mintha a nézőt a hűvös, árnyas erdő ölelésébe hívná.

Az ecsetkezelés részletes, mégis folyékony, a mély zöld, okker és égett sienna földszíneit ötvözi az időnként a lombkoronán átsejlő égbolt fényeivel. A színek és textúrák játéka békés, elmélkedő hangulatot idéz, mintha hallani lehetne a levelek susogását és a víz halk csobogását. A mű a 19. századi plein air festészet hagyományaiban gyökerezik, tiszteletet mutatva a természet csendes pillanatai és a vidéki élet finom ritmusai iránt, egyszerre ünnepelve a tájat és megmutatva az ember és a környezet közötti kapcsolat mélységét.