Ebben a vibráló jelenetben a nézőt egy buja kertbe hívják, amely egyidejűleg intim és üdvözlő. Az ösvény, amely a zöld fű között kanyarog, a szemeket egy gazdag fák halmazára irányítja, amelynek leveleit a tavasz lágy fénye csókolja. Vincent ecsetvonásai élénkek; minden vonás egy szín tánc, amely életre kelti a kert körüli lombozatot; a zöld árnyalatok, amelyeket a virágzó rózsák és fehérek finom robbanásai szakítanak meg, egy élet szőttesét alkotják. Balra egy meleg sárga épület bukkan fel a lombozat között, megszilárdítva a jelenetet, miközben emberi jelenlétet sugall ennek a nyugodt oázisnak a közepette.

A kompozíció csodálatosan egyensúlyozza a természet bőséges szépségét a kert ösvényeinek és az épületek szerkezeti elemeivel. Elkap egy pillanatnyi csendes kontemplációt, mintha arra invitálná a nézőt, hogy álljon meg, és szívja be a virágok illatát és a körülvevő nyugalmat. Van Gogh érzelmi intenzitása itt érezhető, mivel a színrétegek békességet idéznek, de ugyanakkor a személyes harcait is visszhangozzák. A kert, mint a bolondság menedékhelye, nemcsak a szépség szó szerinti ábrázolása, hanem a remény és a megújulás metaforája is, amely fontos szerepet játszik az ő élete és kora szövegkörnyezetében.