Ez a mű egy csendes kikötői jelenetet ragad meg, ahol vitorlások horgonyoznak, melyeket színes jelzőzászlók díszítenek, lágyan lebegve a szélben. A művész palettája világos, majdnem pasztellszínekkel – krémszínnel, halványsárgával, lágy kékkel és világoslilával – álomszerű légkört teremt a kompozícióban. A laza ecsetkezelés és finom rétegezés impresszionista hatást kelt, mintha egy párás, ködös reggel pillanatát látnánk, ahol a kontúrok elmosódnak, a színek összeolvadnak. A magas árbocok és a lobogó zászlók dominálnak, miközben a kisebb hajók csendesen lebegnek a vízen, elegáns, ünnepélyes hangulatot kölcsönözve a képnek, talán egy tengeri ünnephez kapcsolódóan.

A kompozíció hangsúlyozza az árbocok függőleges irányát, melyek zászlókkal díszítve ünnepi, felfelé mutató mozgást alkotnak a ködös éggel szemben. A horizont vonala szinte elmosódik, összeolvad a vízzel, növelve a térérzetet és lágyítva a háttér részleteit. A művész technikája laza, ám céltudatos, mely inkább költői benyomást kelt, mintsem fotorealisztikus képet adjon; arra hívja a nézőt, hogy élvezze a csendes ünnep elmúló pillanatát. Történelmileg az ilyen jelenetek a 19. század végén és a 20. század elején az elit körökben népszerű tengerparti szórakozást tükrözik, amikor a vitorlások a státusz és az elegancia szimbólumai voltak. Összességében a kép gyengéd tisztelgés a tengerparti múló, békés szépség előtt.