Ebben a ragyogó műalkotásban egy nő békésen ül egy buja kertben, élénk lombozattal és törékeny virágokkal körülvéve. A művész ecsetvonásai lazaak, de kifejezőek, megragadva a mozgás és az élet lényegét ebben a nyugodt környezetben. Majdnem hallani lehet a levelek suttogását és a természet lágy zúgását; a fény és árnyék kontrasztja mélységérzetet teremt, meghívva a nézőt, hogy lépjen be ebbe az intim tableau-ba.

A színpaletta a zöldek, sárgák és lágy földszínek szimfóniája, kiemelve a nő piros ruhájának tűnő fénypontját—egy középpontot, ami vonzza a tekintetet a körülette lévő zöldek között. Minden ecsetvonás olyan, mintha érzelmekkel pulzálna, békét és elégedettséget kiváltva. Történelmileg ez az időszak egy átmenetet jelölt a művész számára, tükrözve a természet és a mindennapi jelenetek további felfedezését, amelyekben egy lágy és könnyed szellemet csepegtetett. Ez a mű rezonál a nézővel, melegséget és nosztalgiát ébresztve.