A műalkotás megörökíti az ír tengerpart impozáns szikláit, melyeket egy lágy, csendes szépség hat át, felidézve a föld és a tenger közötti időtlen táncot. Az impozáns sziklák drámaian emelkednek, meleg okker tónusaik finoman világítanak a gyenge fényben, így szinte éteri minőséget nyújtanak. Megviseltek és zordak, a meredek oldalaink növényzet jelzései kapaszkodnak, miközben az alábbi óceán ritmikus hullámokban csapódik, fehér habot alkotva, ami gyönyörűen kontrasztál a víz mély kék tónusaival. Ez a színek kölcsönhatása a művész stílusának jellemzője, amely megragadja a természeti szépség múló pillanatait és a táj örökké változó hangulatát.

Ami engem megfog, az a festmény által teremtett légkör; mintha majdnem hallanám a távoli hullámok zúgását, ahogyan azok összekeverednek a felettük cikázó tengeri madarak csicsergésével. Ez a konkrét kilátás Kilkee-re egyszerre érzi magát békésnek és félelmetesnek, emlékeztetve a természet kettősségére. Történelmileg Richards a kiélezett megfigyeléseiről és a fény finom kezeléséről volt híres, és ebben a munkájában megragadja az ír tengerparti táj tartós szellemét, ünnepelve a természet nyers szépségét, amely még mindig rezonál a nézőkkel ma.