Ez a megindító folyóparti jelenet a fény és árnyék finom játékában bontakozik ki, ahol egy magányos hajó nyugodtan pihen a part mentén egy borús, tompa ég alatt. A finom ecsetkezelés életre kelti a természetes környezetet: a víz lágy, visszafogott tónusokat tükröz, a fák sötét, szinte baljós lombozattal magasodnak, a távolban falu házai sejlenek fel. A kompozíció a tekintetet a bal oldali nyugodt víztükről a jobb oldali sűrű, árnyékos erdő felé vezeti, megörökítve a fény és sötétség közti pillanatot.

A paletta főként földes barna, mély zöld és tompa szürke színekből áll, a felhős égbolton időnként meleg okker és halvány kékeszürke árnyalatokkal, melyek nyugodt és elgondolkodtató hangulatot idéznek elő. A fény kezelése diffúz és visszafogott, nem közvetlen, ez a jelenetet enyhe mélabúval tölti meg, gondolkozásra késztetve. A kép a táj csendes méltóságát hordozza, mely figyeli az idő múlását, ahol a természet és az emberi nyomok finom egyensúlyban élnek együtt, bemutatva a 19. századi folyóparti élet nyugodt, ám időnként kissé melankolikus szépségét.