Ez a kifejező festmény megragadja egy rusztikus malom csendes szépségét, mely egy őszi erdő szívében rejtőzik. A vászon élénk földszínekkel telített—tüzes vörös, égett narancssárga és aranysárga hullik a lombokról, élénk lombkoronát formálva, amely kontrasztot alkot a borongós, szürke égbolttal. A művész finom ecsetvonásai kiemelik a jelenet textúráit: a malom durva fáját, a puha mohát a tetőn és a talajt borító ropogós leveleket. A kompozíciót maga a malom tartja össze, enyhén középtől eltolva, meghívva a nézőt, hogy barangoljon a tájon és fedezze fel a rejtett részleteket, mint például a kis tó mellett kapirgáló tyúkokat, mely a szürke-kék ég árnyalatait tükrözi.

A technika a realizmust impresszionista elemekkel ötvözi, amit a laza, mégis szándékos ecsetvonásokban láthatunk, melyek a fák mozgását és az ágak közötti pettyezett fényt sugallják. Érzelmileg a kép nyugodt nosztalgiát idéz elő — szinte hallani lehet a levelek susogását és a tyúkok halk kotkodácsolását, érezni az őszi levegő frissességét. Történelmileg a 19. századi pásztori élet és a természet ciklusai iránti érdeklődést tükrözi, hangsúlyozva az emberi lakóhely és a természet harmonikus együttélését. Ez a mű a békés vidéki élet gyengéd ábrázolásával tűnik ki, elcsendesítő elmélkedésre hívva a természet élénk átalakulása közepette.