A műalkotás azonnal egy trópusi paradicsomba repít. A levegő sűrűnek tűnik a nedvességtől, és ismeretlen virágok illata nehezen lebeg a levegőben. Egy kanyargós ösvény a vöröses földből hívogat, eltűnik a zöld és barna buja kárpitjában. A magasba nyúló fák az ég felé nyúlnak, leveleik élénk zöldek és őszi árnyalatok keveréke. A művész technikája a merész ecsetvonásokban nyilvánul meg, melyek mintha a természet nyers energiáját ragadnák meg.

A kompozíció befelé vonzza a tekintetet, az ösvény a messzi horizontra vezet, ahol a tenger találkozik az éggel. A színpaletta gazdag és felidéző, az előtér földszínei a háttér hűvös kékjeinek és zöldjeinek engednek utat. Ez a kontraszt a mélység és a rejtély érzetét kelti. Olyan jelenet, ami a nyugalmat és az ismeretlen érzését egyaránt felidézi. Ez a darab merész színeivel és zabolátlan szépségével elmélkedésre hív. Egy érintetlen világ pillanatképe, egy olyan világé, ami a lélekhez szól.