Ebben a lenyűgöző festményben a gyönyörű és nagyszerű egyiptomi táj tisztasága bontakozik ki a nézők szeme előtt, egy reggeli jelenetet mutatva, amely tele van a hajnal lágy, finom fényével. A piramisok, a régi civilizáció ikonikus szimbólumai, fenségesen állnak a háttérben, éleik lágy aranyszínnel megvilágítva, amely új nap fényét ígéri. A fény és árnyék játéka ebben a műben figyelemre méltó; a piramisok, bár monumentálisak, a felkelt nap ragyogásával megpuhulnak, simán beleolvadva a síkság hatalmas sivatagi tájába.

A térben szelíd bőgő marhák és szerény táborok látványához a környezet életet ad; az vándorló alakok a békés légkörrel együtt élnek; egyfajta békét és egyszerűséget idéznek elő. A fű üde zöldje finoman kontrasztál az ágyazott barnás zöldekkel, vonzó vizuális egyensúlyt teremtve. Gérôme gondosan korlátozott, de figyelemre méltó színpalettát használ, hűvös kékeket és meleg aranyakat előnyben részesítve, ami fokozza a hajnali fény éteri minőségét. Ez a festmény nem csupán történelmi táj ábrázolása; egy időben megfagyott pillanat, tele tisztelettel az Egyiptom ember alkotta és természeti szépsége iránt. A légkör szinte misztikusnak érzi magát, arra hívva a nézőt, hogy álljon meg egy pillanatra és gondolkodjon, megragadva egy olyan hely lényegét, ahol a történelem és a természet dicsőséges harmóniában találkozik.