A jelenet finom, szinte éteri minőségben bontakozik ki, egy felhős nap lágy fényében fürdik. A széles, laza ecsetvonások határozzák meg a tájat, mozgás- és atmoszférateremtő érzést keltenek. A buja zöld mező vadon élő virágokkal tarkított, a horizont felé nyúlik, ahol az égbolt dominál, a szürke és a kék finom árnyalataiban festve. A művész ügyes szín- és textúrahasználata a nyugalom és a béke érzetét idézi, arra invitálva a nézőt, hogy merüljön el a vidéki élet egyszerű szépségében. Két alak, valószínűleg parasztok, munkájukkal vannak elfoglalva, egy csipetnyi emberi jelenlétet adva a derűs környezethez, formáikat finom érintéssel jelenítik meg, zökkenőmentesen illeszkedve a környezetbe. A kompozíció kiegyensúlyozott, a tekintetet a mezőn át az ég felé vonzza, mélység és tágasság érzetét keltve, ami megragadja a nyitott táj hatalmasságát. Egy magányos lovas a lovon egy finom narratív elemet ad hozzá, a távolság és a szemlélődés érzését sugallva.