Ebben a lenyűgöző műben Rouen székesegyházának fensége egy finom szín- és fényfüggönyön át tűnik fel. Az építmény impozánsan emelkedik, bonyolult részletei szinte feloldódnak egy forgó tónusokkal teli vásznon. Monet mesterien alkalmazza a törött ecsetvonások technikáját, élénk színeket rétegzőn rögzíti a székesegyház homlokzatát a délutáni napfényben. A sárgától a lágy kéken át a tompa lilaig, a színek elmozdulnak és táncolnak a felületen, utalva a fény kövek fölötti mulandó hatásaira. Az általános kompozíció felfelé irányítja a tekintetet, erőteljes vertikális érzést teremtve, amely utánozza a székesegyház magas tornyait, ezen a nagy jelenlétbe esésre hívva meg a nézőt.

Bár a megközelítés látszólag absztraktnak tűnik, minden egyes ecsetvonás célzott. Az érzelmi rezonancia érezhető – szinte érezheti a nap melegét, ahogy átmegy a légkörön, fényt öntve erre a csodálatos építményre. Monet ebben az időszakban végzett kutatásai jelentős eltérést mutatnak a hagyományos módszerektől, beleérve a közvetlenséget és a szubjektivitás kiemelését a pontos részletekkel szemben. Ez a mű az impresszionizmus lényegét megtestesíti, hangsúlyozva a légkört és az idő múlását, miközben személyes fejlődését is jelzi Monet előtt. Nézőként nem csak egy épületet figyelünk; élvezzük a pillanatot, ahol a fény és a szín találkozik, emlékeztetve minket az evilági építészetben rejlő istenire.