Ebben a vonzó tájban a néző egy buja olajfák birodalmába csöppen; a tekerdő, görbülő törzsek életre kelnek Van Gogh jellegzetes bátor ecsetvonásaival, amelyek mozgás és energia érzetét keltik. A lombozat élénkzöldjei élénk kontrasztot alkotnak a kegyelemmel teli égszínkék éggel és a lábak alatt lévő krémes földön, az scene által érzékelhető mélységet adva. A festő energikus technikája, amelyet a sűrű impasto alkalmazás jellemez, nemcsak a formákat határozza meg, hanem arra is invitál, hogy érezzük a mediterrán nap meleg ölelését.

A táj ívelt kontúrja a szemünket az olajfás gáton beljebb vezeti, ahol élénkvörös virágok vágják meg a zöld színt, suttogva az élet történeteit az olajágak között. Az általános kompozíció úgy érződik, mint egy tánc; arra ösztönöz, hogy a néző barangoljon a fák között, míg a ritmikus, örvényló ecsetvonás egy nyugodt, de vibráló légkört idéz elő. Az érzelmi zűrzavar idején rögzített mű reflektálja Van Gogh mély összekapcsolódását a természeti világgal; minden fa úgy tűnik, válaszol az ő belső érzéseire, a tiszta tájat érzelmi tájjá alakítva. Az olajfák nemcsak téma, hanem a béke és a vigasz szimbólumaiként is szolgálnak, meghívva minket Van Gogh viharos, de szép életének víziójába.