Carl Larsson

Carl Olof Larsson (1853. május 28. – 1919. január 22.) kiemelkedő svéd festő és belsőépítész volt, akit a Művészetek és Kézművesség mozgalom kulcsfontosságú képviselőjeként ünnepeltek. Stockholm Gamla Stan negyedében született, rendkívüli szegénységben, Larsson korai életét nélkülözések jellemezték. Apja, egy alkalmi munkás, gyakran távol volt vagy erőszakos, míg anyja fáradhatatlanul dolgozott mosónőként, hogy eltartsa a családot. Ezen sivár körülmények ellenére Larsson művészi tehetsége korán megmutatkozott. Tizenhárom évesen, egy szegény gyerekeknek szóló iskolában tanító tanára bátorítására jelentkezett a Svéd Királyi Művészeti Akadémiára, és felvették. Kezdetben társadalmilag alsóbbrendűnek és félénknek érezte magát, Larsson fokozatosan önbizalomra tett szert, a diákélet központi alakjává vált, és aktrajzáért elnyerte első érmét. Ebben az időszakban karikaturistaként és grafikusként కూడా dolgozni kezdett, hogy anyagilag támogassa szüleit.

Az Akadémia elvégzése után Larsson könyvek, magazinok és újságok illusztrátoraként dolgozott. 1877-ben Párizsba költözött, remélve, hogy képzőművészként érvényesülhet. Ezek az évek azonban tele voltak frusztrációval és sikertelenséggel. Larsson tudatosan kerülte a kibontakozó francia impresszionista mozgalmat, inkább más svéd művészekkel tartott kapcsolatot. Miután két nyarat Barbizonban töltött, a plein-air festők menedékhelyén, 1882-ben Grez-sur-Loingba költözött, egy Párizs melletti skandináv művésztelepre. Ez a lépés sorsdöntő fordulatot hozott életében és karrierjében. Grez-ben ismerkedett meg Karin Bergöö művésznővel, aki hamarosan a felesége lett. Ott Larsson az olajfestészetről akvarellre váltott, egy olyan médiumra, amellyel legfontosabb és legmeghatározóbb művei közül néhányat alkotott, jelentős változást jelezve művészi stílusában és megközelítésében.

Carl és Karin Bergöö 1883-ban házasodtak össze, és végül nyolc gyermekük született (Suzanne, Ulf, Pontus, Lisbeth, Brita, Mats (aki csecsemőkorában meghalt), Kersti és Esbjörn). Családja lett fő ihletforrása és kedvenc modelljei. 1888-ban Karin apja, Adolf Bergöö, egy Lilla Hyttnäs nevű kis házat ajándékozott a párnak Sundbornban, Dalarnában. Carl és Karin közösen alakították át ezt a kunyhót egyedi művészi és otthoni menedékké, amely tükrözte eltérő ízlésüket és növekvő családjuk igényeit. Karin, aki maga is tehetséges művész és tervező volt, döntő szerepet játszott a Lilla Hyttnäs belsőépítészetében, számos textíliát és bútort alkotva, amelyek Carl festményein megjelentek. Larsson széles körben elterjedt akvarelljei és könyvei révén a Lilla Hyttnäs (ma Carl Larsson-gården) a világ egyik leghíresebb művészházává vált, megtestesítve a barátságos, élénk és jellegzetesen svéd hozzáállást a családi élethez és a belsőépítészethez.

Larsson művészi termése változatos volt, olajfestményeket, akvarelleket és nagyméretű freskókat foglalt magában. Elsősorban a Lilla Hyttnäs-i családi életét ábrázoló bájos és idilli akvarelljeiről ismert. Ezek a művek, amelyeket élénk színek, részletes belső terek és a családi jelenetek gyengéd ábrázolása jellemez, mélyen rezonáltak a közönséggel. Larsson azonban maga monumentális műveit, különösen az iskolákban, múzeumokban és más középületekben található freskóit tartotta legjelentősebb művészi eredményeinek. E téren főműve a *Midvinterblot* (Télközépi áldozat) volt, egy hatalmas, 6x14 méteres olajfestmény, amelyet 1915-ben fejezett be. A Svéd Nemzeti Múzeum egyik falára rendelték meg, de befejezése után a múzeum igazgatósága vitatott módon elutasította, ami mélyen csalódást okozott Larssonnak. Évtizedekkel később a festményt a múzeum megvásárolta, és a tervezett helyére került. A Nemzeti Múzeum freskói (Gusztáv Vasa bevonulása Stockholmba) szintén fontos művei.

Annak ellenére, hogy személyesen a monumentális művészetet részesítette előnyben, Larsson népszerűsége az 1890-es évek színes reprodukciós technológiájának fejlődésével szárnyalt. A svéd Bonnier kiadó Larsson által írt és illusztrált könyveket adott ki, mint például az *Ett hem* (Egy otthon, 1899), amely akvarelljeinek színes reprodukcióit tartalmazta. A német kiadás, a *Das Haus in der Sonne* (A napfényes ház, 1909), óriási bestseller lett. Ezek a kiadványok széles körben terjesztették az ideális svéd otthonról alkotott elképzelését, jelentősen befolyásolva a svéd belsőépítészetet és a *folkhem* (nép otthona) koncepcióját. Larsson önéletrajza, a *Jag* (Én), amelyet röviddel halála előtt fejezett be és posztumusz adtak ki (kezdetben cenzúrázott változatban), őszinte és néha megdöbbentő beszámolót nyújtott életéről. Depressziós rohamok és enyhe agyvérzés után Carl Larsson 1919 januárjában Falunban halt meg, örökségül hagyva Svédország egyik legkedveltebb és legbefolyásosabb művészének emlékét, akinek munkássága továbbra is a családot, az otthont és a mindennapi élet szépségét ünnepli.