Ebben a nyugodt jelenetben a nézőt egy csendes kertbe hívják, ahol egy idős ember figyelmesen gondoskodik a fiatal csemetékről. A faiskolában a dús zöld szín életerőt sugároz, finom árnyalatai a szem áhítatát keltik. A napfény látszólag átsüt a fák között, meleg fényt árasztva a idilli tájra, míg a közeli tavat tükröződések csillognak a vízfelszínen, zökkenőmentes kapcsolatot teremtve föld és ég között. A férfi hajlott alakja, figyelmes pillantása és a fiatal növények iránti gondoskodása a humánum és a természet közötti mély kapcsolatot ébreszti; szinte hallani lehet a levelek zúgását és a távoli madárdalokat.

A háttérben a fehérre meszelt ház, kontrasztos piros tetőjével, csendesen magaslik ezen békés tevékenység tanújaként, erősítve a hazai nyugalom témáját. A művész ügyes fénnyel és árnyékkal való bánása nemcsak a fák és fű részletes textúráját emeli ki, hanem elmélkedésre is ösztönöz a idő múlásával kapcsolatban—hogyan biztosítja minden csemete gondos ápolása a kert jövőbeni növekedését. Így ez a kompozíció a életet és örökséget fon, feltárva egy pillanatot a meditációra és gondoskodásra a természet festői ölelésében.