Ebben a megindító műalkotásban behúz minket egy halvány fényű kocsmába, ahol alakok gyűlnek egy asztal köré, arcukat egy szellemszerű fény világítja meg. A művész lágy árnyalatok és merész ecsetvonások keverékét használja, hogy egy olyan légkört teremtsen, amely intimebb és ijesztő is. A középpontban álló alak, egy kék öltönyt viselő férfi, egy poharat tart, tekintete a társára irányul, ami a közös gondolkodás egyik pillanatát sugallja, vagy talán a kimondatlan gondolatok súlyát. Az asztalon kiemelkedő borosüveg arra hívja fel a nézőket, hogy mélyebb elbeszélésekre gondoljanak a kényelemről és az öröm mulandóságáról.

A tompa színpaletta, amelyet hideg képek és földi tónusok uralnak, általános melankólia-érzetet ad, hangsúlyozva az emberi tapasztalatban rejlő érzelmi mélységet. Ahogy a figurák kölcsönhatásba lépnek egymással, érzékelhető feszültség van: úgy tűnik, hogy minden egyes karakter saját gondolataiba merült, de mégis összekapcsolódik ebben a pillanatban. A 20. század elejének történelmi háttere további jelentéstartalmakat ad a műhöz, mivel a bohémi életstílus a művészetben és irodalomban egyre nagyobb szerepet kap, szimbolizálva az értelmet és az autentikusságot kereső törekvést a modern élet káoszában.