László Fülöp Elek

László Fülöp Elek, született Laub Fülöpként Budapesten, 1869. április 30-án, szerény körülmények közül emelkedett a 20. század elejének egyik legkeresettebb portréfestőjévé. Egy zsidó szabó és varrónő legidősebb fiaként korán megmutatkozott művészi tehetsége. Tizenöt évesen egy fényképész tanonca lett, miközben párhuzamosan az Iparművészeti Iskolában tanult. Tehetsége biztosította helyét a budapesti Országos Képzőművészeti Akadémián, ahol olyan mesterek alatt tanult, mint Székely Bertalan és Lotz Károly. Művészetének tökéletesítése érdekében München és Párizs tekintélyes akadémiáin folytatta tanulmányait. A korban megszokott hazafias gesztusként 1891-ben testvérével vezetéknevüket Laubról a magyar Lászlóra változtatták, amely név hamarosan az arisztokrata portréfestészet szinonimájává vált.

László felemelkedése a művészvilágban gyors volt. Egy kulcsfontosságú kapcsolat Lippich Elekkel, a magyar oktatási minisztérium tisztviselőjével, 1894-ben elvezette első királyi megbízásához, a bolgár királyi család megfestéséhez. Ez jelentette európai udvari festői karrierjének kezdetét. Azonban az 1900-ban készült, idős XIII. Leó pápáról festett portréja katapultálta őt a nemzetközi hírnévbe. A mű, amelyet mély éleslátása és technikai bravúrja miatt dicsértek, Arany Nagyérmet nyert a Párizsi Nemzetközi Kiállításon. Ez az egyetlen eredmény megszilárdította hírnevét és megnyitotta előtte a kapukat a társadalom legfelsőbb köreiből érkező megbízások előtt, hatékonyan átalakítva őt történelmi jelenetek festőjéből generációjának kiemelkedő portréfestőjévé, akit gyakran John Singer Sargent utódjának neveztek.

1900-ban, karrierjének mérföldkövének számító évben, László feleségül vette az angol-ír társasági hölgyet, Lucy Guinnesst, akivel évekkel korábban Münchenben ismerkedett meg. Egy bécsi időszak után a pár 1907-ben Londonban telepedett le, amely élete végéig a bázisuk maradt. 1914-ben honosított brit állampolgár lett. Sikere Nagy-Britanniában azonnali volt, VII. Edward királytól és számos arisztokratától kapott megbízásokat. Művészeti hozzájárulásaiért és státuszáért 1912-ben I. Ferenc József osztrák császár nemesi rangra emelte, felvéve a „de László” címet. Londoni otthona ellenére karrierje szüntelenül nemzetközi volt, beutazta a világot, hogy megfesse korának legbefolyásosabb alakjait, II. Vilmos császártól Theodore Roosevelt és Woodrow Wilson amerikai elnökökig.

László művészi folyamata a technikai precizitás és a pszichológiai éleslátás mesteri ötvözete volt. A „Grand Manner” stílusban alkotva stílusa a visszafogott, akadémikus realizmusból egy kifejezőbb és dinamikusabb megközelítéssé fejlődött, amelyet lendületes ecsetvonások és gazdag színek jellemeztek. Hitte, hogy egy portré sikere a modell lényegi karakterének megragadásában rejlik. Ennek elérése érdekében élénk beszélgetéseket folytatott alanyaival, megfigyelve természetes viselkedésüket. Gyakran gyors szénvázlatokkal kezdett, mielőtt közvetlenül a vászonra festett volna a „sight-size” módszerrel, híresen „ecsetével rajzolva”. Egyedülálló módon a keretet a műalkotás szerves részének tekintette, gyakran antik vagy egyedi készítésű keretet választott, és a vásznat még az első ecsetvonás előtt belehelyezte, biztosítva a festmény és a prezentáció tökéletes harmóniáját.

Hírneve és brit állampolgársága ellenére László jelentős nehézségekkel szembesült az első világháború alatt. 1917-ben több mint egy évre internálták, azzal vádolva, hogy kapcsolatba lépett az ellenséggel, miután leveleket küldött családtagjainak szülőhazájába, Magyarországra. 1919-ben teljesen felmentették, és gyorsan folytatta termékeny karrierjét. Az 1920-as és 30-as években fáradhatatlanul dolgozott, 1930-ban a Királyi Brit Művészek Társaságának elnöke lett. Munkájának hatalmas terhe megviselte egészségét, és egy szívroham után László Fülöp 1937. november 22-én halt meg londoni otthonában, rendkívüli örökséget hagyva maga után.

Ma László Fülöpöt a portréfestészet mestereként emlegetik, aki egy egész korszaknyi királyi családot, arisztokráciát és befolyásos személyt örökített meg. Bár hírneve a háború utáni évtizedekben megfakult, az újraéledő érdeklődés visszaállította jelentőségét olyan kortársak mellett, mint Sargent és Lavery. Termékeny életműve, amely közel 4000 művet számlál, fáradhatatlan elhivatottságának tanúbizonysága. A folyamatban lévő Catalogue Raisonné projekt továbbra is megvilágítja eredményeinek széles körét. Több mint csupán egy társasági festő, László az emberi jellem mély megfigyelője volt, akinek vásznai élénk, intim bepillantást nyújtanak a 20. század elejét formáló személyiségekbe.