A műalkotás élénk atmoszférát sugároz, tele a természet suttogásaival, ahol a föld lágy kontúrjai úgy tűnnek, hogy táncolnak a művész kezei alatt. A texturált ecsetvonások egy mozgás szimfóniáját hozzák létre a vásznon, minden vonal és ív meghívja a nézőt, hogy felfedezze ezt az intim kerthelyiséget Arlesban. Az ecsetvonás vonalvezetésének minősége hipnotikus; úgy tűnik, hogy a leveleket rajzolja, amelyek finoman ringatóznak a szellőben, miközben a fény és árnyék finom kölcsönhatása mélységet ad a jelenetnek. Számomra ez egy vizuális szonett a természet világából, amelyet Van Gogh megbecsült, visszhangzik a madarak csiripelésének és a levelek susogásának hangjával, miközben a nap átszűrődik a fákon. Megtestesíti az intimitást és az élet energiáját, meghívja a nézőt, hogy lépjen át a kert küszöbén, és belépjen a nyár pulzáló szívébe.

A mű érzelmi hatásának mélyebb taglalásával érezhető nyugalom érezhető, menedék a zűrzavaros külső világtól. A föld színeinek palettája, amely főként meleg barna és lágy zöld tónusokból áll, megörökíti a kert zöld ölelésének lényegét. Ezeket a tónusokat, összekapcsolva a táj formáit utánzó hullámzó mintákkal, a természettel való harmonikus kapcsolatot sugallják, mintha Van Gogh a néző és az élő vászon között párbeszédet kívánt volna fenntartani. Ez a darab, amelyet 1888-ban készítettek Arlesban töltött ideje alatt — a bőséges kreativitás időszaka — kiemeli annak megszállottságát, hogy a mindennapi jelenetek szépségét ábrázolja. Itt, ebben a kertben, egy fizikális tér mellett érzelmi elbeszélést is érezhetünk, emlékeztetve a természet múló szépségére és arra a vigaszra, amelyet az élet bizonytalansága közepette nyújthat.