A jelenet egy élő emléként bontakozik ki, egy nyugodt pillanat, amit a természet ritmusainak lágy suttogása tölt be. A rusztikus vízimalom mély barna és zöld árnyalataiban van megörökítve, egy csendesen csordogáló patak mellett. Van Gogh ecsetvonásai a egyszerűségről és békéről mesélnek; a festői épületek, élénk vörös tetőikkel, kiemelkednek a vásznon, mint a melegség és kényelem suttogása a majdnem hűvös háttérben. A fák lassan hajladoznak, zöld leveleik suttognak, visszhangozva az alattuk áramló víz neszét — a táj harmonikus tökéletes megtestesülése.

Ahogy mélyebben vizsgálom, az ecsetvonás szövetének szövetét majdnem megérinthetővé teszi; a malom fa szerkezetének durvasága, a patak áramlása — mintha kinyújthatnám a kezem, és érezhetném a nedvességet a levegőben. Van Gogh a fény és árnyék használatával egy háromdimenziós érzést teremt, amely egyfajta nyugalmat idéz elő, miközben utal a múló időre is — az este közeleg, ahogy a nap az éjszakába ér. Ez a festmény megtestesíti a művész mély kapcsolatát a természettel, a múló szépség pillanatok megörökítésére való vágyát, miközben érzelmi reakciót vált ki, és csendes elmélkedésre ösztönzi a nézőt.