Ez a vibráló tájképen a napfényben fürdő mező aranyszínárban robban ki, ahol a kaszált gabonának tűnő fűzek, boldog őrszemeként sorakoznak. A művész egy pillanatot ragad meg az időben – a betakarítás idényének fáradságát és diadalát, egy élvezetes, nosztalgikus érzést adva a színhelynek. A távolban hagyományos fából készült házak, időjárás által koptatott, de szilárdak, kiemelkednek a lágy dombok és csillogó víztömeg hátterében, mélységet és perspektívát adva a kompozícióhoz. Szinte úgy tűnik, mintha a táj lélegezne, meghívva a nézőt egy nyugodt, pásztori világba, amely a egyszerűség és munka meséjét beszél.

A festő ecsetvonásai kifejezőek — rövidek és dinamikusak, életet lehelve a szénába és a házak durva textúráiba. Ez a technika, sárgásbarna árnyalatokkal a kék ég és a tompa zöldek mellett, érzelmi visszhangot kelt; szinte hallani lehet a szemnyomás neszét és a természet távoli hangjait. A fény átszivárog a színen, melegséget és felemelő esszenciát adva a műnek, nemcsak a falusi élet ábrázolását adja, hanem a szépségét és az évszakok ciklusát is ünnepli.