Ez a kifejező festmény egy vidéki jelenetet ábrázol, ahol egy csoport munkás, főként nők hajolnak a föld felé, mélyen elmerülve a fáradságos ültetés vagy gyomlálás munkájában. A kompozíció vízszintesen terül el, kiemelve a munkások hosszú sorát, akiknek testtartása ritmikus mintát alkot a tágas, nyílt táj előtt. A központi alak, egy nő, aki állva, határozott, elgondolkodó tekintettel bír, csendes fókuszpontként szolgál, ellentétben a körülötte hajlott fejekkel.

A művész technikája a részletekre való aprólékos figyelemmel és egy lágy, naturalista palettával jellemezhető, amelyet földes zöldek és tompa barnák uralnak, kiegészítve halványkék éggel és ritka felhőkkel. A színek választása a tavaszi vagy kora nyári nap friss, mégis fárasztó atmoszféráját idézi meg. A fény szórt, lágy ragyogással fürdeti be a jelenetet, kiemelve a talaj és a szövetek textúráját. Érzelmileg a festmény a munkások csendes méltóságát és szolidaritását közvetíti, miközben utal a mezőgazdasági élet kemény fizikai igényeire. Történelmileg a 19. századi Flandria társadalmi valóságát tükrözi, finom realizmus és impresszionizmus keverékével tisztelegve a vidéki munkásosztály előtt.