Ebben a békés tájban a kiterjedt jelenet arra hívja a nézőt, hogy lépjen be egy pásztori környezetbe, amelyet a borongós ég finom fénye áraszt. A lágy zöld ecsetvonások uralják a foregroundot, melyet bőséges fák hangsúlyoznak, amelyek mélység és nyugalom érzetét keltik. Ezek a fák, buján zöldellők és teltek, árnyékokat vetnek a földre, míg a háttérben lévő enyhén domború dombok a természet hatalmasságára utalnak. A víz reflexív felülete megörökíti a környező zöldet és a felhőket, nyugalmat adva a kompozíciónak. Néhány tehén áll a víz partján, laza testhelyzetük a békés egymás mellett élésre utal ebben az idilli környezetben.

A kompozíció gondosan meg van tervezve; minden elem hozzájárul ahhoz a harmonikus egyensúlyhoz, amely a szemet a táján vezet, Dominál a mély horizontvonal, a felső felet kiterjesztően tölti ki az ég—az ég felhői lustán lebegnek, lágyítva a zöld és a barna élénk színpalettát. A művész ügyesen használja a fényt, lehetővé téve, hogy átszűrje a felhők között és kiemelje a levelek és fű textúráját. A fény és árnyék közötti interakció nosztalgikus érzést kelt, talán az egyszerűbb idők emlékét idézi fel, amelyek a természet közepette teltek. Történelmi kontextusa arra utal, hogy a művésznek gyökerei vannak a Barbizon Iskolában, tükrözve a természet és a vidéki élet iránti mély elismerést. Ez a mű a pásztori szépség romantikus eszméinek és az emberiség és a természet világ közötti kapcsolatnak egy tanúja, arra ösztönözve bennünket, hogy értékeljük a nyitott mezők nyugalmát és az élet egyszerűségét benne.