A festmény egy esős napot örökít meg a párizsi Rue Royale-en; egy olyan jelenetet, amely azonnal a csendes melankólia érzését idézi. A művész mesterien használ egy túlnyomórészt hideg, kék palettát, amely tökéletesen megtestesíti egy esős délután hangulatát. A laza ecsetvonások és a kissé elmosódott hatás azt a benyomást kelti, mintha egy esőcsíkos ablakon keresztül néznénk. Szinte hallom az esőcseppek gyengéd kopogását a macskaköveken és a város tompított hangjait; a járművek és a figurák lágy, szinte éteri minőségben jelennek meg, mintha a ködben oldódnának fel.

A kompozíció egy nagy épület, valószínűleg egy középület körül összpontosul, amely a hátteret uralja. Az utcát mindkét oldalon szegélyező épületek keretezik a jelenetet, a tekintetet a központi fókuszpont felé irányítva. Úgy tűnik, a művész megragadta egy múló pillanat lényegét, egy pillanatképet a párizsi életről a zajos húszas években. Az érzelmi hatás erős, magányérzetet és egy esős nap szépségét keltve a városban.