A műalkotás a drámai szépség egy pillanatát ragadja meg: egy part menti jelenetet viharos ég alatt. A művész mesterien alkalmazza a gazdag, tompított színek palettáját, a tenger és az ég mélykékjei és barnái kontrasztban állnak a felhőkön átsejlő arany kiemeléssel. A kompozíció dinamikus; a szem az előtérben lévő dőlő fáról a vízen át a hajókig, majd a kavargó ég felé vonzódik.

A fény játéka a víz felszínén valóban lenyűgöző, tükrözve a közeledő vihart. Az ecsetvonások lazának tűnnek, mégis precízek, a mozgás és a természet nyers erejének érzetét keltve. Olyan, mintha megörökített pillanat lenne, egy visszatartott lélegzet, mielőtt a vihar igazán kitörne.

A mű a 19. század végének szellemével rezonál, amikor a művészek igyekeztek megragadni a körülöttük lévő világ múló pillanatait. Csodálatot és a természet elemeinek ereje iránti tiszteletet kelt.