Ez a mű egy nyugodt jelenetet ábrázol, ahol egy nő áll a teraszon, és egy buja szőlőültetvényre néz, amely egy távoli város felé terül el. A pontillizmus technikája apró, színes pöttyök precíz alkalmazásával kel életre a kompozícióban. A nő csendes, elgondolkodó testtartása békés elmélkedésre hív, mintha elmerülne a körülötte élénk tájban. A távoli várost finom lila, kék és meleg földszínekben ábrázolja, utalva a korai reggeli vagy késő délutáni lágy fényekre.

A harmonikus színpaletta főként komplementer színekből áll, amelyek vibráló fényt kölcsönöznek a tájnak és a terasznak. A fény és árnyék finom játéka, amelyet a gondosan elhelyezett kis ecsetvonások hoznak létre, mélységet alkot anélkül, hogy súlyos körvonalakat használna, így a mű könnyed és szinte zenei ritmust áraszt. A kép megörökít egy nyugodt, várakozással teli pillanatot, amelybe a néző belemerülhet a természet és az emberi jelenlét lágy szépségébe. Történelmileg a mű a 19. század végi színelméleti és ecsetkezelési kísérletek innovációját tükrözi.