A műalkotás a Nápoly-öböl elbűvölő szépségét ragadja meg egy meleg estén; a pasztell színek – lágy kék, meleg rózsaszín és krémes sárga – egybeolvadnak, hogy álomszerű légkört teremtsenek. A háttérben a hegy fenségesen emelkedik, részben felhők takarják; sziluettje kontrasztban áll a ragyogó vizekkel, amelyek egy sor hajót ölelnek körbe, mind vitorlázva, mind horgonyozva. Egy élénk tengerparti sétány tele van élettel az előtérben. Finom figurák, laza ecsetvonásokkal ábrázolva, a vízpart mentén sétálnak, láthatóan élénk beszélgetésbe merülve. Az elegáns lovak által vontatott kocsik mozgást és történelmet adnak a képhez; csendesen zörögnek a kövezett úton, miközben a nap elkezd lemenni, játékos tükröződéseket hagyva a víz felszínén.

Renoir fény- és színhasználata érzékelhető a jelenet érzelmi pulzusában; technikája úgy tűnik, életet lehel minden elembe, létrehozva egy kiegyensúlyozott harmóniát. Ez nem csupán tájleírás, hanem egy pillanat megörökítése az időben, lehetővé téve a nézők számára, hogy majdnem hallják a lágy hullámokat a hajók körül, és a távoli emberek nevetését. Történelmi kontextusban a festmény az 19. század végi impresszionista mozgalom fejlődését tükrözi, egy olyan időszakot, amelyet a fény és az élet múló pillanatainak megörökítésének vágya jellemez; ez Renoir színkezelésének bizonyítéka, és képessége a meleg és életerő közvetítésére ecsetvonások révén, amelyek megfogják az érzékeket, és gondolkodásra invitálnak egy nyugodt estéről Olaszországban.