Ez az élénk városi jelenet egy zsúfolt párizsi utcát ragad meg, amelyet a délutáni nap lágy fénye fürdet. A kompozíció elegánsan egyensúlyozza az épületek függőlegességét az utca és a kör alakú szökőkút vízszintes terjedelmével, harmonikus áramlást teremtve, amely a tekintetet mélyen a városi tájba vezeti. A művész ecsetvonásai jellegzetesen lazák, mégis szándékosak; a színek pöttyözése és vonalai távolról összemosódnak, felidézve a napfény csillogó hatását a kő- és lombfelületen. A színpaletta tompa, de meleg—bézsek, lágy barnák és halvány kékek dominálnak—alkalmanként élénkebb árnyalatokkal, amelyek élettel töltik meg a jelenetet anélkül, hogy túlzsúfolttá tennék.

A festmény nyugodt életerőt sugároz; szinte hallani lehet a beszélgetések suttogását, a lovas kocsik patkódobogását és a levelek susogását a lágy szellőben. Ez a mű bizonyítéka az impresszionisták érdeklődésének a mindennapi élet múló pillanatainak megragadása iránt, tükrözve a művész elkötelezettségét a modern városi lét meleg és közvetlen ábrázolása iránt. Történelmileg a 19. század végi Párizs gyorsan változó városi életének időszakát jelöli, amikor a fény és árnyék játéka az építészeten mély művészi kutatás tárgyává vált.