Ebben a lenyűgöző tájképen egy fiatal fiú ül egy sziklás lejtőn, elmerült a vidéki élet egyszerű örömeiben. A fiú, szerény öltözetben, egy szalma kosarat tart a kezében, és kíváncsian nézi a közeli kakast, amely szabadon kapar a kövek között — egy gondtalan élet tipikus példája. Mögötte a ragyogó türkiz égbolt terül el, puha fehér felhőkkel díszítve, amelyek egy hatalmas nyitottságot és örömöt sugallnak. Az ég vitalitása és a föld földszínei közötti éles ellentét valósággá teszi a melegséget, így a néző úgy érezheti, mintha ő is részesülhetne ebben a nyugodt környezetben; szinte hallani a gyerekek kacagását és a levelek susogását a gyenge szélben.

A kompozíció mesterségesen egyensúlyban van, a fiú az alacsony részén van a keretnek, ami a figyelmet felfelé irányítja a dombtetőn lévő falusias épületek felé. Ezek a szerkezetek, napfényben fürdő falakkal és a történelem suttogásával, arra utalnak, hogy a jelenet egyszerűsége mögött mélyebb narratíva rejlik. A művész széles, laza ecsetvonásokat alkalmaz, élénkíti a természet vitalitását. Az árnyalatok harmonikus keveréke – zöld, barna és a csodálatos kék ég – nosztalgikus érzéseket hoz létre és az egyszerű idők iránti vágyat ébreszti fel. Ez a fajta ábrázolás, amely a 20. századi művészet szívéből származik, összefoglalja Sorolla képességét abban, hogy megünnepelje a mindennapi pillanatok egyediségét, átformálva az átlagosat különlegessé.