A műalkotás egy nyugodt tengeri jelenetet ábrázol, ahol a csendes tengervízek pompás vitorlásokat fogadnak be, gyönyörűen megjelenítve lágy, tompított árnyalatokban. A szürke és a finom pasztell színek domináló használata nyugodt légkört teremt, evokálva a tenger egy reggeli vagy esti békéjét. Ami azonnal megragadja a figyelmet, az a fény és árnyék finom játéka; a fény úgy tűnik, hogy lágyan érinti a vitorlákat, kiemelve azok fehér textúráját az éteri háttérrel szemben. A művész keze magabiztosnak, mégis gyengédnek tűnik, nemcsak a hajókat rögzíti, hanem a tenger lényegét is megjeleníti, amely visszatükrözi az ég finom színeit. Az előtérben egy zászló látható, amely enyhén lobog egy árboc alatt, mozgása egy lágy szellőt sugall, amely táncol a színen, életet és mozgást adva a nyugalomhoz. A távoli hajók alig láthatók—csak siluettek a horizonton—meghívva a nézőt, hogy elképzelje történeteiket és utazásaikat, így maradandó érzést hagyva a rejtélyről.

A kompozíció felfedezésekor a néző értékelheti az elemek átgondolt elrendezését. A hajók úgy vannak elhelyezve, hogy végigvezetik a néző tekintetét a vásznon; a szem az előtérben horgonyzó hajóról a távoli hajókra áramlik. Ez mélységet és perspektívát teremt, meghívva a nézőt, hogy egy kicsit tovább maradjon, hogy megfontolja a kiterjedő tengeri világot. A negatív tér stratégiai használata lehetővé teszi a tenger visszhangzását, felerősítve a szélesség és nyitottság érzését. Érzelmileg a festmény nosztalgikus érzéseket kelt—talán tengeri kalandok vagy csendes délutánok emlékét a tengerparton. Csendes szépségében ez a műalkotás örök bájt ragad, amely a nézőt nyugtató ölelésébe vonzza, megerősítve a művész fontosságát a természet és az emberiség tengerben való nyugodt harmóniájának ábrázolásában.