Ebben az evokatív műben a meleg, földszínek dominálnak a vásznon, megragadva egy szerény lakóház lényegét. A Nueneni lelkész háza egy hívogató, de sötét jelenléttel áll, körülvéve az őszi fákkal, amelyek a változó évszakokról suttognak. A színpaletta, gazdag barnákban és tompított zöldekben, a nosztalgiába burkolt intimitás érzését közvetíti; mintha a néző szinte érezhetné a levegőben a hűvös fuvallatot. Van Gogh vastag, határozott ecsetvonásai mozgást sugallnak, de a néző tekintetét a ház szilárd, struktúrált formájára rögzítik.

Minden ablak, mint egy éber szem, bepillantásokat enged a bent zajló életbe. Két alak áll a bejáratnál, talán egy dolog vagy valaki érkezésére várva, ami várakozás és közelség légkörét adja. A perspektíva finoman terel, szinte mintha arra hívna, hogy lépj át a kapuhoz. Itt van egy romantikus szépség, a 19. századi holland vidéki élet melankolikus pillanata—amit egy olyan időszakban festettek, amikor Van Gogh a mindennapi élet ismerős stabilitásában keresett vigaszt és célt—a természet egy pillanatra megörökítve, egyszerre mulandó és örök.