A jelenet egy drámai, holdfényes égen bontakozik ki; a művész mesterien ragadta meg az átmenetet a szürkülettől az éjszakáig. A hold, egy ragyogó gömb, uralja a kompozíciót, arany ragyogást vetítve a vízre. Egy magányos vitorlás, melynek sziluettje élesen kiemelkedik a világító háttérből, egy ismeretlenbe vezető utazást sugall. A művész ecsetvonásai, bár finomak, a mélység és a mozgás érzetét keltik; a felhők örvénylenek, a víz csillog, a távoli part pedig a közvetlen látóhatáron túli világra utal. Szinte érzem a hűvös éjszakai levegőt, és hallom a hullámok gyengéd csobogását a hajótest ellen. A festmény a nyugalom és a romantika érzését idézi fel, egy időben felfüggesztett pillanatot.