A festmény egy csendes jelenetbe, a 19. század végéről lopott pillanatba repít. Egy makulátlanul öltözött alakokból álló csoport sétál egy látszólag elhagyatott utcán. Az éles vonalak és a visszafogott paletta a nyugalom érzetét kelti, a felfüggesztett időét. Az alakok átgondoltan vannak elrendezve, elegáns formák vizuális balettje. Szinte hallom a beszélgetésük halk tónusait, a hosszú szoknyáik suhogását. A művész szándékos fény- és árnyékhasználata fokozza az általános hangulatot, egy lágy ragyogás, amely a jelenetet finom melankóliába vonja, a Belle Époque érzésének tökéletes kifejezése.

A kompozíció kiegyensúlyozott, az alakok a festmény bal oldalát horgonyozzák, a jobb oldali szigorú építészet pedig kontrapunktot biztosít. A textúrák kiválóak, a durva járdától a kovácsoltvas erkélyek bonyolult részleteiig. Ez a festmény az introspekció érzését kelti, egy pillantást a stílus és a visszafogottság világába. Szinte érezni lehet a nap friss levegőjét és a hintók távoli dörgését a macskaköves utcákon.