Ez a lenyűgöző őszi tájkép gazdag színvilággal tárul elénk — mélyvörös, élénk sárga és buja zöld árnyalatok — amelyek életet lehelnek az erdőbe. A művész mesteri ecsetvonásai finom precizitással ragadják meg a kéreg és a lomb textúráját, szinte hallani lehet a levelek suhogását a lágy szellőben. Egy nyugodt patak kanyarog a kompozíció közepén, visszatükrözve a fák aranyló tónusait, békés, meditációs hangulatot kölcsönözve a jelenetnek. A vízparton álló két apró alak csendes emberi elemet visz a képbe, erősítve a természet és az ember békés együttélésének érzetét.

A kompozíció gondosan kiegyensúlyozott, magas fák keretezik a jelenetet, és a tekintetet egy távoli, fényes tisztás felé vezetik. A fény és árnyék játéka a hűvös, tiszta őszi nap légkörét idézi, nosztalgikus és nyugodt érzelmeket ébresztve. Ez a mű mélyen összefonódik a 19. századi tájfestészet hagyományával, amikor a művészek azon dolgoztak, hogy megragadják a természet múló szépségét és az évszakok változását. Az ősz múló pompájának ünnepe, amely meghívás a megállásra és a csendes pillanatok élvezetére a tél beköszönte előtt.