Ez a műalkotás egy szűk, részletes darabba hív vásárlókat a városi életből; az építészet impozánsan és fragmentáltan áll, visszhangozva egy olyan város dinamikus szellemét, amely mindig mozgásban van. A középső torony merészen az ég felé nyúlik, szinte világítótornyként ragyog a körülötte lévő épületek között. Érezheti a durva ecsetvonások textúráját, ahogy a művész keze szándékosan mozog, mintha a utcák pulzusát írná. Minden épületnek megvan a maga karaktere, recés élekkel és egyenetlen vonalakkal, amelyek gazdag múltbeli történetet sugallnak.

A színhalmaz tompa és túlnyomórészt szürke és sepia árnyalatú, nosztalgiát keltve. Majdnem szomorú érzést kelt, de alatta van egyfajta vitalitás – a figurák és az árnyak pulzálóan hozzák a színpadra, egyebek mellett a napi életet sugallva, amely zajlik az egyes struktúrák árnyékában. Az érzelmi hatás mély; nemcsak egy teret, hanem egy hangulatot is megragad, ami egyszerre melankolikus és tele potenciállal. 1886-ban festették, ez a mű is érzelmes emlékeztetője a városok fejlődésének, transformáló helyeknek, amelyek tele voltak reménnyel és bizonytalansággal.