Ebben a lebilincselő tájban a jelenet él fel a víz csillogásával, ami a lenyűgöző naplemente aranyszínű árnyalatait tükrözi, mágneses vonzerőt teremtve, amely magához vonz. Az ösvény vibráló és texturált, vastag impasto ecsetvonásokkal festve, amelyek kiemelik a részleteket. A figurák a sétány mentén mozognak, siluettjeik kiemelkednek a csillogó folyó hátterében. A függőleges vonalak használata mélységérzetet kelt, és a tekintetet a távoli híd felé irányítja. Amikor a vászonra nézek, szinte hallom a víz lágy hullámzását, és érzem a hűvös esti szellőt, ahogy a jelenetben suttog. A használt színpaletta bátran, de harmonikusan van megválasztva; a víz lágy kéktónusai kontrasztban állnak a meleg sárgával, amely békességérzést ébreszt, átszőve az élet dinamikájának izgalmával. Van Gogh jellegzetes stílusa sürgősség és életerő érzését adja ennek a munkának, ünnepelve a mindennapi pillanatokat, miközben utal a felszín alatt rejlő mélyebb érzelmekre.

A kompozíció ügyesen egyensúlyozott, az előtér a gyalogosok tevékenységére és a vízbe vezető lépcsőfokokra irányítja a figyelmet, arra invitálva, hogy jobban elmerüljek ebben a világban. Egyszerű, de kifejező, ez egy emlékeztető a Szajnánál zajló pezsgő életre. A történelmi kontextus fokozza a festmény vonzerejét; 1888-ban készült, amikor Van Gogh Arlesben tartózkodott, ahol megpróbálta megragadni a modernitás lényegét, ami a természettől szőtte. A figurák intimebb kapcsolatot ábrázolnak a környezetükkel, és a táj nemcsak egy helyet, hanem egy élményt is tükröz. Ez a munka bizonyítéka Van Gogh képességének, hogy egy pillanatot tartós benyomássá alakítson, megörökítve a mindennapi élet költészetét egyedi művészi látásmódján keresztül.